Visszajelzések

A hidegfürdőzés élménye miatt vettem részt a hétvégi programon.
Nagyon érdekelt, hogy vajon nekem menne-e (biztos voltam benne, hogy elsőre még csak ismerkedik a kis lábujjam és a hideg víz).
A 1,5 órás légzés gyakorlattól tartottam, és egyben meg is ijedtem, hogy fogom kibírni ilyen hosszan csak a légzésre koncentrálva.
És mégis ez utóbbi okozta a legnagyobb meglepetést.
Nagyon hamar egy eddig számomra ismeretlen állapotba kerültem, élveztem, energiával töltött fel, kitisztult a tudatom.
Ezt az élményt mindenkinek át kell élnie.
És biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen élményben részem a Jegesmedvékkel
Nagyon köszönöm és találkozunk még!

Próbáltam már a hideg zuhanyt, de semmi lépcsőzetesség, tudatosság nem volt benne, ezért nem sikerült és évekig nem is foglalkoztam vele.
Másodéves hallgató vagyok az orvosin, ezért a szemeszterben nem ez volt a fókuszban, szép lassan leépült az esti hideg zuhanyzás szokása. Aztán a vizsga időszak végén kipróbáltam a légző gyakorlatot, es egy olyan élményt kaptam, amit még sohasem tapasztaltam.
Ilyen szintű relaxáció nagy kontraszt volt a stresszes vizsga időszak után.
Sajnálom, hogy nem alkalmaztam a technikát a vizsgák között, nagy segítség lett volna.
Szóval igy kaptam motivációt, hogy lemenjek testvéremmel és apukájával hozzátok, és megpróbáljak vízbe menni.
Nagyon izgatott voltam, nem voltam benne biztos, hogy megcsinálom, mert eléggé kijöttem a gyakorlatból.
Az első 2 perc hihetetlen nehéz volt, de a falkaszellem sokat segített, es sikerült leküzdeni az akadályt. Utána természetesen fantasztikus érzés volt, biztosan beépítem mindennapjaimba a légzést, és a hideg vizes zuhanyt.
Talán az tartott vissza sokáig a dologtól, hogy nem láttam tudományosan teljesen alátámasztottnak a hatásait, aztán utánanéztem picit, és úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg. Nem csalódtam!

Tegnap alaposan elhagytam a komfortzónámat: amikor a hónap egyik legszelesebb napján kiértünk a Velencei tó partjára, ahol a szörfösök is csak küzdöttek, már éreztük, hogy kemény edzés lesz.
A légzőgyakorlatok elkezdésekor viszont megszűnt minden.
Se hideg, se szél, csak magunkkal foglalkoztunk. Rendkívül hasznos volt, edzettük testünket-lelkünket.
Ezután tovább koncentráltunk a test melegítésére, szó szerint a lehető legtöbb tartalék hőt termeltük a gyakorlatokkal, a mögöttünk lévő hullámok hangjai éreztették is, hogy szükség lesz rá.
És jött az adrenalin csúcspontja, 4 perc merülés a 4 fokos tóban.
Hatalmas élmény volt, főleg így közösen, egymást támogatva.
Régen éreztem magamat ennyire felfrissültnek, teljes testem bizsergett, nagyon örülök, hogy teljesítettem. Várom a folytatást!

Tegnap alaposan elhagytam a komfortzónámat: amikor a hónap egyik legszelesebb napján kiértünk a Velencei tó partjára, ahol a szörfösök is csak küzdöttek, már éreztük, hogy kemény edzés lesz.
A légzőgyakorlatok elkezdésekor viszont megszűnt minden.
Se hideg, se szél, csak magunkkal foglalkoztunk. Rendkívül hasznos volt, edzettük testünket-lelkünket.
Ezután tovább koncentráltunk a test melegítésére, szó szerint a lehető legtöbb tartalék hőt termeltük a gyakorlatokkal, a mögöttünk lévő hullámok hangjai éreztették is, hogy szükség lesz rá.
És jött az adrenalin csúcspontja, 4 perc merülés a 4 fokos tóban.
Hatalmas élmény volt, főleg így közösen, egymást támogatva.
Régen éreztem magamat ennyire felfrissültnek, teljes testem bizsergett, nagyon örülök, hogy teljesítettem. Várom a folytatást!

Az újabb és újabb kihívásokat keresem, hogy a hétköznapok monotonitását megtörjem.
Szeretem feszegetni a határaimat, mert ez is segít abban, hogy a mindennapok problémáit könnyebben meg tudjam oldani.
Voltam már a hideg Balatonban fürödni veled és egyértelmű volt, hogy ezt is szeretném kipróbálni, átélni.
Azon túl, hogy az  egészségemért teszek, sok helyzetben előhívom ezeket az élményeket és ebből merítek erőt.
Nagyon szeretném azt is gyakorolni, hogy jelen legyek a „most” -ban, megélni azt, amit éppen csinálok, egy dologra fókuszálni.
A legfontosabb pedig az, hogy mindezt hitelesen, maximális tudással adod át nekem, nekünk az egyéni igényekre odafigyelve.

Őszintén szólva kicsit tartottam a hideg vízzel való találkozástól, viszont nagyon kíváncsi voltam az érzésre, és hogy meg tudom-e csinálni, én aki nem “kedveli “a hideg vizet…

Az egész workshop nagyon profi volt, a hideg víz előtt a légzés megismerése és az, hogy 2 percig levegő vétel nélkül simán tudsz létezni fantasztikus volt. 

A jeges vízzel való találkozás pedig felejthetetlen élmény, ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki ezt az érzést, nem fogja megbánni!!

Sokkoló és lenyűgöző!  

Hihetetlen mire képes az emberi test, es mindezt megtapasztalni a saját “bőrömön” egészen különleges érzés. 

Úszó múltamból tudtam, hogy “nagy” tüdővel rendelkezem, és viszonylag sokáig bírom levegő nélkül, mégis az utolsó körös levegőmegtartásnál 3,5 perces időm a mai napig hihetetlennek tűnik. 

A légzésgyakorlatot követte a jeges fürdő, amiben biztos voltam, hogy borzalmas lesz.
Hát az elején az is volt. Aztán, sikerült a légzésemet összeszedni, innentől elkezdődött az élvezhető része!

1 perc környékén olyan belső békét éreztem, amihez foghatót még soha életemben nem tapasztaltam, innentől már rohantak a percek, és azt éreztem, bármeddig bírnám.

4,5 percet után ért véget az első jeges kalandom, de biztosan mondhatom, hogy nem ez volt az utolsó ❄️

Nem volt bennem félsz a hideg víztől. Régóta barátkozom már ezzel a közeggel. Ismertem az utána következő “flow” érzést.

Büszke voltam hogy a feleségem is meg tudta ezt csinálni.

Elhatároztuk, hogy gyakrabban el fogunk járni a rendezvényeitekre!

A légzés workshop is szuper volt. Szinte lehetetlennek tűnt előtte, hogy közel két percig ki lehet bírni levegővétel nélkül.

Mindenképpen pozitívnak tartom, hogy részt vettünk rajta.

Rutinos szaunázó és merülőként egy átlagos élményre számítottam.

Ellenben a profi felvezetés illetve az 5/5-ös és 4/8-as légzés elsajátítása és a Wim Hof légzés igazi kihívások elé állított, és igazán érdekes élményt nyújtott.

A jeges víz elsőre rémisztő és minden téren kitolja a határokat, de igazán érdekes testi élményt nyújt!

István nagyon kedves és profi, mindenki biztos kezekben érezheti magát a terápia során!
Ajánlom mindenkinek!

Izgultam, hogy milyen lesz, de komolyabb volt mint az gondoltam.

A légző gyakorlatok is nagyon jók voltak.

Igyekeztem gondolkodás nélkül csak a légzésre figyelve csinálni, célom volt a 3 perc aminek örülök, hogy sikerült.

Utána következő néhány óra furcsa, de nagyon jó volt.
Szívesen megismételném máskor is.

Köszönöm még egyszer az élményt!

Hát ez valami fantasztikus volt!

A légzésgyakorlatok után egy ilyen meditatív állapotba kerültünk.
A fürdés rész nagyon érdekes (és kicsit vicces) volt. Sokat segített, hogy fogtad a kezem és vezettél.
Biztosan megyünk még ilyen programra hozzád és viszünk új embereket is!
Összességében azt tudnám mondani, hogy teljesen „üres” lett a fejem utána.
Ezért a kis resetért nagyon hálás vagyok, mert borzasztóan stresszes időszakom van. Hatalmasat aludtam utána.
Köszi még egyszer az élményt, örültünk, hogy kipróbáltuk!
További jó munkát és sikereket kívánok neked!

Fantasztikus volt

Őszintén azt se hittem, hogy az 1 percet kibírom és 1,5 lett, elképesztő, hogy mire képes az agy, de komolyan.

A 25 fokos balcsiba úgy megyek bele, hogy majd megfagyok, itt meg ráállítottam az agyam és egy levegőre…a lábammal még nem tudtam mit kezdeni, így nem tudtam merülni teljesen, de eszméletlen jó élmény volt. Szóval amint lesz következő alkalom, amire tudunk menni, ott a helyünk!
Köszönünk mindent! 😊

Először is nagyon örülök, hogy eljutottam erre az eseményre. Régóta szemezek vele, de eddig sajnos nem sikerült úgy időzíteni, hogy el is jussak.

Lehet nem véletlen, hiszen ha küzdeni kell, akkor már küzdjek hidegbe, esőbe! Voltam már rengeteg akadályfutó versenyen, ahol hasonló hőmérsékletű vízbe kell futni, cipelni, lebukni alá, de ott annyira simán megy ez az egész. Visz a flow az adrenalin stb.

Na de itt!!?

Úristen, nem hittem, hogy ennyire kell küzdeni fejben magammal, hogy na nemár!!
Brutális élmény kap el utána!! Annyira másfajta küzdelem!

Óriási tapasztalás önmagammal szemben, köszi, hogy megélhettem, na meg a támogatást is.
Atom sokat számított!!

A bizsergés és a felpezsdülés érzése az fantasztikus volt utána még órákig!!

Az fix, hogy még találkozunk ilyen heppöningen, de a téli Balcsis sztori is egyre jobban mozgat, idei célként ki is tűztem!

Még egyszer köszi a lehetőséget!! Profi szervezés és levezetés!

Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy milyen is ez a jeges fürdő.
Hallottam róla, többen is dícsérték, de féltem is tőle. Két hete az edzésen említettem Neked, hogy egyszer kipróbálnám. Azonnal adtál egy időpontot.

Innentől a dolog eldőlt, és örülök, hogy megpróbáltam. Az egy órás légzés előkészítés profi volt. Mindenkinek ajánlom.

Majdnem három percig elvoltam levegővétel nélkül. Ezt tényleg nem gondoltam volna.

A felkészítésnek köszönhetően nem volt pánik a dézsában az úszkáló jégdarabok között.
Nem állt le a légzésem. Másfél perc volt az eredeti célom, de így problémamentesen megvolt a három perc.

Talán az is számít, hogy a hideg zuhanyt a két hét alatt fél percről hat percre vittem javaslatodra. Otthon is megszűnt a hidegvizes pánik.

Köszönöm! János